Dervalics Róbert zenész, a Füred Dixieland Band zenekar alapítója és vezetője kapta idén a Balatonfüred kultúrájáért kitüntetést. A 29 tagot számláló Művészklub a város díszoklevelét vehette át. A Magyar Kultúra Napját ünnepelte a város, az esten Balázs János zongoraművész adott kisebb koncertet.
Az ünnepségen Cserép László, a Szőcs Géza Irodalmi Szalon vezetője mondott beszédet, mint fogalmazott, a világválság korát éljük, amelyben egyfajta kulturális elbizonytalanodást érzékelhetünk.
– A mi feladatunk a saját nemzeti kultúránk megőrzése, ami az európai és egyetemes kultúra szerves része. Őrizni kell hagyományainkat, nyelvünket, szokásainkat, népművészetünket, ünnepeinket, magyarságunkat, hazaszeretetünket és hitünket. Vigyázzunk a közösségünkre, a településünkre, Balatonfüredre, ami a szakrális múlthoz méltóan felújított épített környezetével és a benne élők kultúrájával mindig mosolyog – zárta köszöntőjét Cserép László.
Az ünnepségen Bóka István polgármester adta át, a város képviselő-testületének döntése értelmében, a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést Dervalics Róbertnek, és a város díszoklevelét a Művészklubnak, amelyet a társaság nevében Nagy Sándorné titkár vett át.
Képgaléria
Dervalics Róbert tősgyökeres balatonfüredi, már a Bem József Általános Iskolában zenei tagozatra járt, alsó tagozatosként iratkozott be a városi zeneiskolájába, ahol Vecsey Ervin tanította klarinétozni. Ő szerettette meg vele a Benkó Dixieland Band felvételeit, ami későbbi pályájára nagy hatással volt.
A zene mellett gyerekkorától fogva vonzotta a katonaság, az egyenruha. 1989-ben felvették Budapestre, a Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolájába, ahol kiváló művésztanároktól tanulhatott.
1993-ban került Veszprémbe, a Katona János által vezetett Légierő Zenekarhoz, amely a hagyományos katonazene mellett big band muzsikát is játszott. Itt parancsba kapta, hogy tanuljon meg szaxofonon játszani, mert a zenekarban arra volt szükség.
Mint sok zenész, a munka kiegészítéseként bálokon, esküvőkön, rendezvényeken kezdett el zenélni. 1996-ban 21 évesen már az Anna-bálon zenélt, ahol Louis Armstrong dalokat is énekelt, később már úgy emlegették, mint Louis Armstrong „magyar hangja”.
Dervalics Róbertet a barátai beszélték rá, hogy csináljon egy önálló műsort. Így jött létre 2011-ben a Louis Armstrong showműsor, – innen barátsága Benkó Sándorral, akit példaképének, tanárának tekint.
2016-ban alapította meg a város nevét viselő dixieland zenekarát, – egy jótékonysági koncerttel kezdődött a Füred Dixieland Band fellépéssorozata. A zenekar azóta az egész országot bejárta már, több híres előadóval koncerteztek együtt. Dervalics Róbert továbbra is szívügyének tekinti a jótékonyságot, több fellépésének a bevételét ajánlotta fel főleg a beteg gyermekek támogatására.
A helyi képzőművészeket tömörítő Művészklub a 70-es években működő Füredi Műhely képzőművész szakkör utódja. A műhely az akkori Művelődési Ház keretein belül működött, s tagjainak többször volt egyéni és kollektív kiállítása a Balaton Galériában. Néhány éves szünetet követően a művészek kezdeményezésére a szervezet 1998-ban Művészklub néven alakult újjá. Elnöke és szakmai vezetője Kozma Imre festőművész volt egészen 2020 decemberében bekövetkezett haláláig. A Művészklub tagjai között találunk képzőművészeket, fotóművészeket, ipar- és népművészeket.
A jelenleg 29 tagot számláló klub állandó kiállítóhelye a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériája. Az elmúlt években az Óvárosi Művészkávéházban, a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, az Arácsi Népházban valamint a Kisfaludy Galériában is láthattuk a művészek alkotásait. Közülük többen bemutatkoztak már az ország legkülönbözőbb pontjain, Veszprémben, Csopakon, Pápán, Tapolcán, Budapesten, Pécselyen, de tagjainak külföldön is volt kiállításuk. A Művészklub idén ünnepli 25 éves fennállását – szólt a laudáció.
Az estet Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész előadása zárta, aki Liszt, Kodály és Brahms darabokat adott elő.
Orosz István Kossuth-díjas grafikus és filmrendező valamint Schein Gábor József Attila díjas költő, író ült le egy asztalhoz beszélgetni a művészettörténet legnevezetesebb állata, Dürer híres rinocérosz metszete apropóján. Előbbi animációs filmet készített, utóbbi Európa történetét feldolgozó verses regényt írt középpontjában a fél évszázada, 1515-ben készült rinocérosszal.
Az esten levetítették Orosz István és Horkay István animációs filmjét. Az Albrecht Dürer rinocérosza című alkotás a lisszaboni partraszállás (1515 májusa) és a tragikus vég (1516 januárja) közti időszakról szól, amely az állat életében meglepően jól dokumentált. A rinocérosz sorsáról, a hozzá kapcsolódó valós, legendás és mesés elemekről, továbbá a korabeli Európa politikai manőveriről szól a fikciós elemeket is felvonultató film.
Schein Gábor verses regénye az Ó, Rinocérosz pedig azzal a káprázatos ötlettel játszik el, hogy miképpen írható meg Európa és a nyugati civilizáció históriája, ha annak mitikus és valóságos történeteiben a rinocérosz mint hús-vér figura szerepel.
Hogy lesz a rinocérosz egyszerre félelmetes, fenyegető, bumfordi és szerethető figura, akiben megtestesül a „más”, a máshonnan érkező, az idegen, a reménytelen szerelmes, az értelmiségi, vagy a regényírás nehézségeivel küzdő író? Erről is szó volt az esten, amelynek teljes hanganyaga itt hallható.
Idén lenne nyolcvanéves Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak hangulatának legendás tolmácsolója. Még életében valóságos kultusza alakult ki, Bereményi Gézával közösen írt dalai ma is elemi erővel hatnak. Költészet és nemes egyszerűség, szuggesztív előadásmód, – egy esendő énekes, aki a legbensőbb érzéseinket dalolja. Cseh Tamásra emlékeztek az irodalmi szalonban.
Cseh Tamás és Másik János, Bereményi Gézával közösen, három lemezt készített. Az 1977-es első lemez, a Levél nővéremnek, generációk meghatározó albuma, tele kultikus szerzeményekkel. 1994-ben jelent meg a folytatása Levél nővéremnek 2 címmel, rá tíz évre pedig az első lemezről kimaradt dalokat is kiadták ez volt Az igazi levél nővéremnek. Másik János hosszú éveken át volt Cseh Tamás alkotótársa, számos koncertet adtak együtt, de a zene mellett több évtizedes barátság is összekötötte őket.
– Imádtunk Tamással fellépni, és emberileg is közel kerültünk egymáshoz, ami teljes őszinteséget jelentett, de óhatatlanul konfliktusokat is generált köztünk. Hárman szereztük és ketten adtuk elő a dalokat, ez kuriózum volt. Tamás és én képesek voltunk tökéletesen összehangolódni: behunyt szemmel is tudtuk, mikor mit akar, mire készül a másik. Sokat tanultunk egymástól. Én tőle például azt, ahogyan színházi mozdulatok, egy-egy grimasz köré épített bizonyos dalokat, ő pedig tőlem ritmikai, zenei dolgokat. Bereményi Géza jóvoltából két személyiség aspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremben és annak folytatásában. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza – fogalmazott Másik János, aki Kaland barátom címmel egy dalt és önálló estet is írt Cseh Tamás emlékére.
A balatonfüredi rendezvényen ebből az estből hangzottak el dalok, a közönség egyfajta időutazáson vett részt.
Előtte Jász Attila költő beszélgetett Másik Jánossal, hogy együtt idézzék fel az énekes alakját, a dalokhoz kapcsolódó történeteket.
Íme, az est felvétele, amelyet a Füred TV rögzített.
Cseh Tamás tiszteletére 2009 novemberében, a dalnok halála után emlékfát ültettek a Tagore sétányon. A kocsányos tölgyet Bereményi Géza ültette el, aki 39 éven keresztül írta együtt az emblematikus dalokat az énekessel.
És akkor Bereményi leveszi nagy, fekete kabátját, lerakja a park padjára és elindul a kocsányos tölgy felé. Úgy megy, mint aki egyedül szeretne most lenni, de nem teheti. A fa előtt ledobja a földre fekete kalapját, majd megragadja az ásót és a földkupacot elkezdi ráhányni a növendék fa tövére.
Egyenes derékkal. Nem néz fel. Őt viszont sokan nézik. Nem szokás a faültetéseket így szemlélni, most mégis így. Bereményit nézik, meg a földkupacoktól néha megrezdülő fát. Van, aki imát mormol. Barátja emlékfáját ülteti. Az ásóval ütemesen rakja a földet. A fagyott földet, elvégre november van. Olyan, mint egy temetés. Csak a koporsó helyett itt az ágaival kissé a Balaton felé hajló vékony tölgy. Rakja és rakja a földet. Megtapossa. Elegáns, fekete ünnepi alkalomra szánt cipő bele a földbe. A nadrág szára is. Újra és újra. Aztán megint a földrakás. A hátát nézem, milyen valószerűtlenül egyenes. Nem így szoktak az ásóval bánni. Szeretet van a mozdulatokban. Közben a hangszóróból egy dal szól. Szép szavak, egymás után rakva, de mind közül ezúttal csak pár áll össze mondattá: „megyek a nincsből a van felé”. Bereményi írta. Aki most éppen ás. Úgy kell szólni neki, elég, jó lesz, a tölgy elültetve. Jó, int fejével. Beledöfi az ásót a földbe. Egy asztalhoz kell mennie, nagy könyvbe ír. Dísz fadobozból veszi elő a tollat, nem gondolkodik azonnal ír: „Köszönöm, hogy Tamásnak emlékfát állíthattam”. Visszamegy a kabátjához, felveszi. Nézi a tölgyet. A mikrofonba bemondják a ceremóniának vége. Bereményi kalapja ottmaradt a földön, pár centire a fától hever. Valaki szól. Bereményi odasiet, és csak ennyit mond: ja, az apa kalapja.
Martinovics Tibor
(Balatonfüred, 2009. november 7, Tagore sétány, Cseh Tamás emlékfa ültetés.)
