Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító vehette át ebben az évben a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést. Mezey Katalinnak a Quasimodo Közalapítvány megalakulását követően kezdetben a Quasimodo Költőverseny zsűritagjaként, majd később a kuratórium elnökeként is nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüred, kultúrája, irodalmi hagyománya ne csak országos szinten, de nemzetközi szinten is ismertté váljon. Az elismerés apropóján beszélgettünk a költővel.
– Munkásságát több jelentős irodalmi elismeréssel és állami kitüntetéssel díjazták már, de kapott irodalmi díjat a ferencvárosi önkormányzattól is, Sárvár városától pedig a Sylvester János Érdemérmet vehette át. Mit jelent önnek a balatonfüredi elismerés?
– A korábbi elismerésekhez hasonlóan nagy öröm számomra és nagyon büszke vagyok a megtisztelő „Balatonfüred Kultúrájáért” kitüntetés elnyerésére is, amelyet úgy tudom, hogy a Salvatore Quasimodo Költőverseny érdekében 1993 óta végzett munkámért ítélt oda nekem a város és amit nagyon köszönök mindenek előtt Bóka István polgármester úrnak.
– Verseiben többször is megidézte Balatonfüredet, évtizedek óta jár ide a városba aktív irodalmárként, szinte személyes ügyként viszonyult a Quasimodo Költőversenyhez. Érezhetően Balatonfüredre nem csupán egy irodalmi helyszínként tekint. Van olyan részlete, hangulata a városnak, amihez titkon nagyon vonzódik, kötődik?
– Mint, azt hiszem, mindenkinek, nekem is a Tagore sétány, a füredi Balaton-part a kedvenc helyszínem. Valóban nem csak a költőverseny idején, de a korábbi évtizedekben ősszel-tavasszal is gyakran tartózkodtam egy-egy hétig Füreden, az egyik munkahelyemnek, a Művészeti Szakszervezeti Szövetségnek a Szívkórház mögötti nyugalmas dombocskán található kis apartmanjában, amely alkotóházként szolgált számomra. Ezek az alkalmak is nagyon közel hozták hozzám a várost, sokat sétáltam a környéken, foglalkoztattam a vadkacsákat és gyönyörködtem a páratlan kilátásban, a balatoni égbolt és a víztükör egymásra hangolt, változatos szépségében.
– A Quasimodo Költőverseny az évek folyamán nemzetközileg ismert irodalmi brand lett, sőt még ma is szokatlan kezdeményezésnek számít, hogy egy város ilyen módon támogassa a költészetet. Mit adott Balatonfüred a magyar irodalomnak az elmúlt évtizedekben, amit máshol nem lehetett volna megteremteni?
– A költőverseny szerencsés adottsága, hogy az alapító atyák: Szabó György szerkesztő, műfordító és Baranyi Ferenc költő olasz barátaikkal, első sorban a kilencvenes évek elején Magyarországon dolgozó Franco Cajani milánói költővel, művészettörténésszel együtt tervezték el. Alapötletét az a körülmény adta, hogy Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költőnek 1961. évi magyarországi tartózkodása idején a tolmácsa épp Szabó György volt. Ő kísérte el Balatonfüredre is a költőt, aki eredetileg azért jött ide, hogy az akkoriban ezen a környéken élő-nyaraló magyar író-költő nagyságokkal, Németh Lászlóval, Illyés Gyulával, Déry Tiborral találkozzék. Ebből a Sajkodon, Németh Lászlónál tett látogatás meg is valósult, azonban másnap kiújultak Quasimodo szívpanaszai, annyira, hogy bekerült a Szívkórházba. A fiatal újságíró-tolmács, Szabó György pedig az alatt a néhány nap alatt, amíg a költőt a szanatóriumban ápolták, kijárta a városi tanácsnál, hogy Rabindranath Tagore, az 1926-ban szintén Füreden gyógykezelt Nobel-díjas költő mintájára Quasimodo is ültessen egy emlékfát a sétányon. Szerencsére az akkori városvezetés elég rugalmas volt, így – noha az olasz költő többi irodalmi látogatására betegsége miatt már nem kerülhetett sor -, a faültetés megvalósult. Az akkor telepített hárscsemete mára szép nagy fává növekedett, ott áll Quasimodo jól sikerült mellszobra mögött a Tagore sétányon. Szabó György és Baranyi Ferenc kezdeményezésére és a nevezetes látogatás emlékére tehát 1993-ban a Magyar Írószövetség, a Kulturális Minisztérium, Balatonfüred városa és Franco Cajani, az egyik olasz művészeti akadémia képviseletében megszervezte az első költőversenyt, amelyet – elsősorban Balatonfüred kitartásának köszönhetően immár 33. éve minden esztendőben megrendeznek.
Ez a rendezvény ma már az olasz-magyar kulturális kapcsolatok patinás eseményének számít, amelyen a budapesti olasz nagykövetség és az Olasz Kulturális Intézet is képviselteti magát, és amelynek apropóján a költőverseny díjazott verseit minden évben lefordítják olasz nyelvre, így a kortárs magyar költészet évtizedek óta élő kapcsolatba került az olasz közönséggel. A díjazottak sorában pedig évente olyan kiemelkedő magyar költők vendégeskedtek Balatonfüreden, mint Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Tőzsér Árpád vagy Gergely Ágnes, hogy csak néhányat említsek a legjelentősebbek közül.
– Fel tudja idézni azt a momentumot, ha egyáltalán volt ilyen, amikor úgy érezte, a Quasimodo Költőversenyből hagyomány lesz?
– Engem annak idején a Magyar Írószövetség kért fel az alapító kuratóriumban való részvételre, és már az első megbeszélésen megfogalmazódott az a cél, hogy ebből az eseményből a magyar-olasz irodalmi, művészeti kapcsolatok erősítését szolgáló hagyomány szülessen. Ebben Balatonfüred vezetése a kezdetektől fontos partner volt, annyira, hogy voltak olyan esztendők is, amikor Balatonfüred tartotta a lelket az egész rendezvényben, anyagi biztonságot és szervezői elszántságot nyújtva a nagy számú olasz és magyar vendég fogadásához. Az önkormányzat feltétlen támogatásán túl Cserép Lászlónak, a balatonfüredi kulturális élet szervezőjének, áldozatkész mindenesének évtizedeken átívelő fáradozása volt a költőverseny fennmaradásának egyik fő biztosítéka.
– Hosszú ideig zsűrizte a költőversenyre érkező verseket. Miért hagyta abba? Egyáltalán, lehet-e igazságosan megítélni a költészetet, vagy ez mindig részben személyes ízlés marad?
– Egy héttagú, szakmabeliekből álló zsűriben a személyes vélemények többnyire összeadódnak, korlátozzák és kiegészítik egymást, segítik az értékalapú döntések születését. Emlékezetem szerint 2001-ben léptem ki a zsűriből azért, mert a beérkező pályaművek között egyre többször találkoztam költőtanítványaim írásaival. Ezek után csak az alapítványi kuratóriumban töltöttem be tisztséget, a pályázatok elbírálásában nem vettem részt.
– Az irodalmi közélet, mint annyi minden más is, nagyon megosztott lett az országban, zavaróan áthatja a politika. Van ma valódi tétje a költészetnek vagy inkább belső ügy lett? – A költészet – akár akarjuk, akár nem – nemzeti ügy. A szépirodalom egésze is az, különleges, rokontalan anyanyelvünk foglalata, kincsestára. Tehát van tétje ma is a szépirodalomnak és legszemélyesebb, legnagyobb hatású műfajának, a költészetnek.A társadalom pedig mindig megosztott volt, akár beszéltek róla, akár tabu volt említeni is. A demokráciában ez a megosztottság nyilvánosságot kap az elvben egyenjogú társadalmi közösségek, azaz pártok (részek, részérdekek) szabályozott vetélkedése során. Amíg egy társadalmon belül vannak ellenérdekű csoportok, addig a demokrácia megosztottságot jelent. Anno, a „népidemokráciában” – mi, idősebbek, tudjuk – a legerősebb érdekcsoport minden más szerveződést betiltott, csak a kommunista párt létezhetett, többről beszélni, többre gondolni is államellenes bűncselekménynek számított. Azt hiszem, ez természetellenesebb helyzet, mint a több párt rendszer, noha az utóbbival együtt jár a kellemetlen, sokszor gyűlölködésbe torkolló megosztottság. A gyűlölködés súlyos bűn, amely gyakran erőszakot szül, ezért jobb lenne, ha az ellentáborok vetélkedése tárgyilagosabb, keresztényibb, azaz gyűlölet mentes lenne. Sajnos, ez csak vágyálom, nálunk is és a világ más demokráciáiban is. De attól még sem a költészet, sem a szépirodalom, sem maga a szellemi élet nem veszíti el a jelentőségét, nem mondható kizárólag az alkotók személyes ügyének. Az is, de több is annál.
Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító 1943. május 30-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte.1963 óta jelennek meg írásai. A Kilencek költőcsoport tagjaként szerepelt a Nagy László előszavával megjelent, legendássá vált Elérhetetlen föld című antológiában. 1970-ben egyik szerkesztője volt a Kísérlet című irodalmi folyóiratnak, amelynek példányait még megjelenésük előtt a rendőrség elkobozta.Irodalomszervezői munkássága országos, és városi szinten is jelentős. Kezdeményezte az Írók Szakszervezete létrehozását, amelynek 1987 és 2008 között titkára volt. 1989 óta tagja az Írószövetség elnökségének. 1990 óta az Írók Alapítványa és a Széphalom Könyvműhely alapítója és vezetője. 2004 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Irodalmi Tagozat vezetője.
Mezey Katalin Balatonfüredet irodalomszervező munkásságában évtizedeken át kiemelten kezelte és támogatta. Személye hosszú időn keresztül jelentett hidat a város kulturális intézményei és az országos irodalmi társaságok között. Számos balatonfüredi rendezvény, könyvbemutató, irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevője, motorja. A Quasimodo Költőverseny zsűritagja, majd később a kuratórium elnökeként is nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüred, kultúrája nemzetközi szinten is ismertté váljon.
A magyar kultúra napja Balatonfüreden idén az ünnep mellett, neves irodalomtörténészek eszmecseréje által, a kultúra és a politika közötti bonyolult kapcsolatot is igyekszik feltárni, mert régóta tudjuk: a kultúra közel sem csak kultúra. A programsorozat január 20-án gálaesttel indul, az Anna Grand Hotel díszes termében Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója mond ünnepi beszédet, majd hagyományosan átadják a város kulturális díját, amelyet Mezey Katalin költő vehet át.
Mezey Katalin az elmúlt évtizedekben sokat tett azért, hogy Balatonfüred kultúrája, irodalmi hagyománya ne csak országosan, de nemzetközi szinten is ismertté váljon. Személye hosszú időn keresztül jelentett hidat a város kulturális intézményei és az országos irodalmi társaságok között. A 33 éve működő Salvatore Quasimodo Közalapítvány elnöke, éveken át volt a Quasimodo Költőverseny zsűritagja. A gálaesten a 25 éves Balatonfüred Néptánc Együttes műsora ad keretet a közös ünneplésnek.
Január 22-én a Kölcsey-szobornál koszorúzást tartanak, majd január 23-án a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban már a kérdéseké lesz a főszerep: mit jelent ma a kultúra, és hogyan viszonyul hozzá a politika?
A kerekasztal-beszélgetés vendégei: Alexa Károly irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, aki elsősorban az eszme- és művelődéstörténeti összefüggésekben jártas elemző, nem mellesleg kedveli a különböző vélemények ütköztetését is. Gróh Gáspár irodalomtörténész, esszéista, a Napút folyóirat alapító főszerkesztője és Kulin Ferenc irodalomtörténész, kritikus, kultúrpolitikai kérdésekben is markáns megszólaló, akinek az irodalom közéleti szerepe áll munkássága középpontjában.
Vajon mit kezd a politika a kultúrával és mit kezdhet a kultúra a politikával? Hol húzódik a határ értékőrzés és beavatkozás között? A Kultúra és politika, kulturális politika című kerekasztal-beszélgetésen három markáns gondolkodó, három különböző nézőpontot képviselő irodalomtörténész vitatja meg, hogyan alakíthatja a hatalom a kulturális teret, és mennyire tud vagy akar erre válaszolni az irodalom. Az esten, amelyet Stamler Ábel vallástudós vezet, a résztvevők könyvei jutányos áron megvásárolhatók.
Balatonfüredi diákok együtt szavalták el Jókai Mór A magyar nyelv ismét itthon című versét az egykori kőszínház oszlopainál, ezzel emlékezve a Magyar Nyelv Napjára. A város ezúttal is program-sorozattal ünnepli a Magyar Nyelv Napját, ezúttal a Jókai évforduló jegyében.
A kiserdei közös szavalás után Cserépné Urbán Ildikó a program főszervezője mondott beszédet az egykori kőszínház oszlopainál majd stílszerűen Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár tartott, Jókai és a magyar nyelv, címmel előadást a Szőcs Irodalmi Szalonban.
A nyelvész hangsúlyozta, hogy Jókait napjainkban is könnyű olvasni és könnyű érteni, ami azért van, mert a saját korában az élő nyelvet követte. – Napjainkban is Jókai nyelvét használjuk, Jókai nyelvén értünk, nyelvezete nagyon közel áll még ma is hozzánk- vélekedett Balázs Géza, aki kiemelte: az író rendkívüli szókinccsel rendelkezett, friss nyelvet használt, játékosan, könnyeden fogalmazott, büszke volt arra, hogy egy-egy szóra számtalan szinonimát tudott és alkalmazott.
A program november 14-én folytatódik, délelőtt Praznovszky Mihály irodalomtörténész tart rendhagyó irodalomórát a Kisfaludy Galériában, délután 17 órakor pedig Huzella Péter Kossuth-díjas gitáros énekes ad koncertet.
A Magyar Nyelv Napja annak állít emléket, hogy 1844. november 13-án tette hivatalossá az országgyűlés a magyar nyelvet. Ez a nap arról szól, hogy megálljunk egy pillanatra, és értékeljük a nyelvünket, azt a különös, gazdag, sokszor játékos és állandóan változó rendszert, ami összeköt minket.
Milyen üzenetet hagyhatunk hátra az építészet nyelvén? Mi az építész feladata? Hogyan lehet a hagyományból jövőt formálni – méghozzá a 21. század egyik legnagyobb nemzetközi kiállításán, Japánban? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a 2025-ös Oszakai Világkiállítás magyar pavilonjának tervezője Zoboki Gábor építész balatonfüredi előadásán.
Zoboki Gábor nem csupán egy új épület történetéről tartott előadást, hanem az ember, a tér és a természet viszonyáról is, hiszen az erről való gondolkodás határozza meg munkáit. Zoboki szerint az építész feladata ma már nem csupán formát adni, hanem kulturális identitást közvetíteni és érzelmi kapcsolatot teremteni a tér és lakója között.
Az építész szándéka az volt, hogy az oszakai magyar pavilon ne csupán látványos installáció legyen, hanem érzéki, lelki és közösségi élmény, amely egyszerre szólítja meg a látogatót és mutatja meg a magyar szellemiség időtlen értékeit.
Az előadás során az építész beszélt a pavilon filozófiájáról, az anyaghasználatáról és azokról a kulturális párhuzamokról, amelyek a magyar és a japán gondolkodást összekötik.
A rendezvény nemcsak építészeknek, hanem mindazoknak szólt, akiket érdekel, hogyan formálja az épített környezet a közös jövőnket, hogyan válhat egy pavilon valódi kulturális találkozási ponttá, miként lehet egyszerre magyar és egyetemes, korszerű és időtlen, egyáltalán miként lehet csupán falakkal és terekkel formálni a világképünket.
Zoboki Gábor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a kortárs magyar építészet egyik legjelentősebb alakja. Emberléptékű épületeit a művészetek, különösen a zene és az építészet kapcsolatának kutatása határozza meg: számára a tér nem pusztán funkcionális keret, hanem érzelmi és akusztikai élmény is. Az elmúlt két évtizedben számos ikonikus hazai és nemzetközi projekt fűződik a nevéhez, (Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház felújítása, a kínai Sencsen kulturális központ megépítése) legismertebb munkája a 2005-ben átadott Művészetek Palotája (Müpa).
A Magyar Szemle és a Szőcs Géza Irodalmi Szalon hosszú távú együttműködésének keretében október 4-én kerekasztal beszélgetésen vett részt a konzervatív folyóirat legújabb, a kulturális és politikai kereszténység témájával foglalkozó különszámának két szerzője, és a folyóirat főszerkesztője.
A Vaszary-villában működő kulturális szalonban megrendezett beszélgetésen a téma alkalmanként kiéleződő aktualitása mellett, annak állandó eszmetörténeti jelentőségét hangsúlyozták a beszélgetés résztvevői.
Stamler Ábel főszerkesztő, vallástudós az amerikai neoprotestantizmus Európába begyűrűző, a történelmi egyházak hagyományos eszkatológiai tanítását figyelmen kívül hagyó népszerű tévtanításainak veszélyeire hívta fel a figyelmet. Horváth Róbert vallásfilozófus szerint egyértelmű, hogy mindennemű kultúra kizárólag vallási gyökerű lehet, melyet egyedül napjaink nyugati közgondolkodása nem vesz figyelembe, hiszen még a kortárs keleti kultúrák termékeit is általában sokkal inkább áthatja a vallás. Czopf Áron eszmetörténész, a Kommentár állandó munkatársa aktuális példákon keresztül is rávilágított a kultúrkereszténység problémájának politikai közéletben való állandó, mélyen beágyazott jelenlétére.
A különszámmal a szerkesztők célja egy, a kulturális és politikai kereszténység kérdései iránt érdeklődők számára időtálló értéket kínáló kiadvány létrehozása volt, melyben a saját szakterületükön tekintélyes társadalomtudósok, gondolkodók szövegei olvashatók.
A folyóirat tematikus és egyéb számai is megrendelhetők a folyóirat honlapjánkeresztül.
Több száz vers érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Kugler Viktor Pinokkióbőr című költeményével érdemelte ki. A Térey-díjat Pál Dániel Levente, az idén először átadott Jókai emlékdíjat pedig Szentirmai Mária vehette át. Az irodalmi fesztivál a Jókai bicentenárium jegyében a nagy, klasszikus íróról is megemlékezett.
Az 1993-ban született, jelenleg Dunaújvárosban a Pentelei Waldorf Iskolában tanárként dolgozó Kugler Viktor vehette át a költőverseny fődíját. A költő kérdésünkre elmondta: bár nem híve a költemények versenyeztetésének, ezúttal mégis késztetést érzett arra, hogy versét elküldje a versenyre.
– Az elismerés jól esik a lelkemnek, egyáltalán nem számítottam rá. A Pinokkióbőr egy játékos szerepvers. A még élettelen Pinokkió az életről fantáziál, vágyakozik rá. Ez egy vágyakozó vers, igaz, nem túl biztató zárással. Nem szeretnék sötét tónusú verseket írni, nem ez az eredeti szándékom, de mégis többnyire ilyenek lesznek – válaszolta kérdésünkre Kugler Viktor, aki hozzá tette: két kész verseskötete van, amelyek kiadásra várnak. Kugler Viktor díjazott verse. A versről írt laudáció.
Ismét több száz versből választotta ki a zsűri a legjobbakat. Érkeztek versek Ausztriából, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Svájcból, sőt még az USA-ból is. A díjazott költők és az oklevelet kapott alkotók a rendezvény kiemelt támogatójának a Herendi Porcelánma-nufaktúrának az ajándékait vehették át. A díjazott versek ezúttal is megjelentek a Tempevölgy folyóiratban.
Először a verseny történetében a fődíj és a Térey-díj mellett a Jókai bicentenárium alkalmából egy Jókai díjat is átadnak, illetve ebben az évben másodszor ad át elismerést az Országút folyóirat, amelyet Lázár Balázs: Íme, hát a verscímű műve érdemelt ki. Pál Dániel Levente Térey-díjas verse itt olvasható.Laudáció a versről. Szentirmai Mária Jókai emlékdíjas verse itt olvasható.Laudáció itt.
A 33. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartott ünnepséggel kezdődött, ahol Cserép László, a Quasimodo Költőverseny alapítója beszédében felidézte a több mint három évtizedet felölelő rendezvény legfontosabb alakjait illetve mozzanatait, majd este az Anna Grand Hotelben megrendezték a költőverseny díjkiosztóját, amelyen olaszul és magyarul is elhangoztak a díjazott versek. Az Olasz Kultúrintézet jóvoltából az olasz, tenor énekművész Julian Dionne, akit Neumark Zoltán zongorán és Manuel Buda gitáron kísért adott gálaműsort.
A rendezvény második napján irodalmi matiné keretében az alkotók közreműködésével bemutatták a díjnyertes tárcanovellákat és verseket, amelyek a Tempevölgy folyóirat legfrissebb számában is olvashatók. Rendhagyó módon Ezúttal a Jókai bicentenárium apropóján a Balatonfüredhez erősen kötődő íróról is megemlékeztek. A Balatonon hajózva Szörényi László irodalomtörténész tartott előadást Jókai és Olaszország címmel, majd Praznovszky Mihály irodalomtörténész moderálásában az író munkásságát kerekasztal-beszélgetés keretében taglalták a téma szakavatottjai: Nagy Koppány Zsolt költő, Kiss Krisztina irodalomtörténész, és Erős Kinga költő, a Magyar Írószövetség elnöke.
A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógy-ulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fű-ződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasi-modo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ot-tó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.
