A hattyúnyakú görény
Mindig döntően az állami finanszírozástól függ a hazai kultúra. A magaskultúrát fent kell tartani, támogatásokkal, finanszírozással, művek megrendelésével, életben kell tartani, nincs más lehetőség – hangzott el a magyar kultúra napja alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen. Az irodalomtörténészek eszmecseréjén szóba került az amerikanizált kultúra térnyerése, a magaskultúra érdekérvényesítő szerepének aggasztó gyengülése és szó volt a hattyúnyakú görényről is.
Alexa Károly irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, Gróh Gáspár irodalomtörténész, esszéista és Kulin Ferenc irodalomtörténész, kritikus, egykori kultúrpolitikus ült le egy asztalhoz, hogy Stamler Ábel vallástudós moderálásában közelebb jussanak ahhoz, vajon mit kezd a politika a kultúrával és mit kezdhet a kultúra a politikával? Hol húzódik a határ értékőrzés és beavatkozás között?
Kulin Ferenc egészen a reformkorig ment vissza, emlékeztetve, hogy Bessenyei György volt az első, aki kezdeményezte a magyar akadémiai létrejöttét, ami végül súlyos kudarcba fulladt. Negyven évvel később Széchenyi István váltotta be az ideát, hogy a magyar kultúrának önálló intézménye legyen. Később Arany János fontos szerepet vállalt az akadémia stabilizálásában, bár ehhez saját elveivel komoly kompromisszumot kellett kötnie.
– Arany jó példa a mai napig, hajlandó volt a saját elvei ellen cselekedni azért, hogy a kultúrpolitika a korábbinál jobb helyzetbe kerüljön az országban. Most se tudunk mást tenni, mint küzdeni a kultúránkért, nem szabad feladni a küzdelmet – mondta Kulin Ferenc.
A kultúrpolitika egy „hattyúnyakú görény” idézte Illyés Gyula véleményét Gróh Gáspár, aki hangsúlyozta, egyetért a költővel abban, hogy a polgárok felemelése nélkül egyetlen nemzet felemelkedése sem lehetséges. Korábban azt kellett elérni, hogy az írástudás és olvasni tudás alapvető legyen, később a kultúra önállóságáért kellett küzdeni. – A magaskultúra, az irodalom megőrzése a nemzet legnagyobb életfunkciója – fogalmazott majd hozzá tette: az értelmiségnek és a művészeknek nem a hatalom jegyében kell tevékenykednie, sajnos ebben a tekintetben az elmúlt 30 év is csalódást okozott – fogalmazott.
Alexa Károly szerint a kultúrának és a politikának muszáj egy légtérben lennie, oda-vissza hatnak egymásra. Véleménye szerint Magyarországon a pártpolitika óhatatlanul beszivárgott az irodalomba, ami nagy részben az alkotók megélhetése miatt történt. A rendszerváltás előtt nem kérdés, hogy így volt, a rendszerváltás után pedig egy több párti kulturális diktatúra következett, ami mentén erősen megosztott lett az irodalmi szcéna.
A beszélgetésről készült videót hamarosan közöljük itt a honlapon.
Mezey Katalin: A költészet nemzeti ügy
Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító vehette át ebben az évben a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést. Mezey Katalinnak a Quasimodo Közalapítvány megalakulását követően kezdetben a Quasimodo Költőverseny zsűritagjaként, majd később a kuratórium elnökeként is nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüred, kultúrája, irodalmi hagyománya ne csak országos szinten, de nemzetközi szinten is ismertté váljon. Az elismerés apropóján beszélgettünk a költővel.
– Munkásságát több jelentős irodalmi elismeréssel és állami kitüntetéssel díjazták már, de kapott irodalmi díjat a ferencvárosi önkormányzattól is, Sárvár városától pedig a Sylvester János Érdemérmet vehette át. Mit jelent önnek a balatonfüredi elismerés?
– A korábbi elismerésekhez hasonlóan nagy öröm számomra és nagyon büszke vagyok a megtisztelő „Balatonfüred Kultúrájáért” kitüntetés elnyerésére is, amelyet úgy tudom, hogy a Salvatore Quasimodo Költőverseny érdekében 1993 óta végzett munkámért ítélt oda nekem a város és amit nagyon köszönök mindenek előtt Bóka István polgármester úrnak.
– Verseiben többször is megidézte Balatonfüredet, évtizedek óta jár ide a városba aktív irodalmárként, szinte személyes ügyként viszonyult a Quasimodo Költőversenyhez. Érezhetően Balatonfüredre nem csupán egy irodalmi helyszínként tekint. Van olyan részlete, hangulata a városnak, amihez titkon nagyon vonzódik, kötődik?
– Mint, azt hiszem, mindenkinek, nekem is a Tagore sétány, a füredi Balaton-part a kedvenc helyszínem. Valóban nem csak a költőverseny idején, de a korábbi évtizedekben ősszel-tavasszal is gyakran tartózkodtam egy-egy hétig Füreden, az egyik munkahelyemnek, a Művészeti Szakszervezeti Szövetségnek a Szívkórház mögötti nyugalmas dombocskán található kis apartmanjában, amely alkotóházként szolgált számomra. Ezek az alkalmak is nagyon közel hozták hozzám a várost, sokat sétáltam a környéken, foglalkoztattam a vadkacsákat és gyönyörködtem a páratlan kilátásban, a balatoni égbolt és a víztükör egymásra hangolt, változatos szépségében.
– A Quasimodo Költőverseny az évek folyamán nemzetközileg ismert irodalmi brand lett, sőt még ma is szokatlan kezdeményezésnek számít, hogy egy város ilyen módon támogassa a költészetet. Mit adott Balatonfüred a magyar irodalomnak az elmúlt évtizedekben, amit máshol nem lehetett volna megteremteni?
– A költőverseny szerencsés adottsága, hogy az alapító atyák: Szabó György szerkesztő, műfordító és Baranyi Ferenc költő olasz barátaikkal, első sorban a kilencvenes évek elején Magyarországon dolgozó Franco Cajani milánói költővel, művészettörténésszel együtt tervezték el. Alapötletét az a körülmény adta, hogy Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költőnek 1961. évi magyarországi tartózkodása idején a tolmácsa épp Szabó György volt. Ő kísérte el Balatonfüredre is a költőt, aki eredetileg azért jött ide, hogy az akkoriban ezen a környéken élő-nyaraló magyar író-költő nagyságokkal, Németh Lászlóval, Illyés Gyulával, Déry Tiborral találkozzék. Ebből a Sajkodon, Németh Lászlónál tett látogatás meg is valósult, azonban másnap kiújultak Quasimodo szívpanaszai, annyira, hogy bekerült a Szívkórházba. A fiatal újságíró-tolmács, Szabó György pedig az alatt a néhány nap alatt, amíg a költőt a szanatóriumban ápolták, kijárta a városi tanácsnál, hogy Rabindranath Tagore, az 1926-ban szintén Füreden gyógykezelt Nobel-díjas költő mintájára Quasimodo is ültessen egy emlékfát a sétányon. Szerencsére az akkori városvezetés elég rugalmas volt, így – noha az olasz költő többi irodalmi látogatására betegsége miatt már nem kerülhetett sor -, a faültetés megvalósult. Az akkor telepített hárscsemete mára szép nagy fává növekedett, ott áll Quasimodo jól sikerült mellszobra mögött a Tagore sétányon. Szabó György és Baranyi Ferenc kezdeményezésére és a nevezetes látogatás emlékére tehát 1993-ban a Magyar Írószövetség, a Kulturális Minisztérium, Balatonfüred városa és Franco Cajani, az egyik olasz művészeti akadémia képviseletében megszervezte az első költőversenyt, amelyet – elsősorban Balatonfüred kitartásának köszönhetően immár 33. éve minden esztendőben megrendeznek.
Ez a rendezvény ma már az olasz-magyar kulturális kapcsolatok patinás eseményének számít, amelyen a budapesti olasz nagykövetség és az Olasz Kulturális Intézet is képviselteti magát, és amelynek apropóján a költőverseny díjazott verseit minden évben lefordítják olasz nyelvre, így a kortárs magyar költészet évtizedek óta élő kapcsolatba került az olasz közönséggel. A díjazottak sorában pedig évente olyan kiemelkedő magyar költők vendégeskedtek Balatonfüreden, mint Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Tőzsér Árpád vagy Gergely Ágnes, hogy csak néhányat említsek a legjelentősebbek közül.
– Fel tudja idézni azt a momentumot, ha egyáltalán volt ilyen, amikor úgy érezte, a Quasimodo Költőversenyből hagyomány lesz?
– Engem annak idején a Magyar Írószövetség kért fel az alapító kuratóriumban való részvételre, és már az első megbeszélésen megfogalmazódott az a cél, hogy ebből az eseményből a magyar-olasz irodalmi, művészeti kapcsolatok erősítését szolgáló hagyomány szülessen. Ebben Balatonfüred vezetése a kezdetektől fontos partner volt, annyira, hogy voltak olyan esztendők is, amikor Balatonfüred tartotta a lelket az egész rendezvényben, anyagi biztonságot és szervezői elszántságot nyújtva a nagy számú olasz és magyar vendég fogadásához. Az önkormányzat feltétlen támogatásán túl Cserép Lászlónak, a balatonfüredi kulturális élet szervezőjének, áldozatkész mindenesének évtizedeken átívelő fáradozása volt a költőverseny fennmaradásának egyik fő biztosítéka.
– Hosszú ideig zsűrizte a költőversenyre érkező verseket. Miért hagyta abba? Egyáltalán, lehet-e igazságosan megítélni a költészetet, vagy ez mindig részben személyes ízlés marad?
– Egy héttagú, szakmabeliekből álló zsűriben a személyes vélemények többnyire összeadódnak, korlátozzák és kiegészítik egymást, segítik az értékalapú döntések születését. Emlékezetem szerint 2001-ben léptem ki a zsűriből azért, mert a beérkező pályaművek között egyre többször találkoztam költőtanítványaim írásaival. Ezek után csak az alapítványi kuratóriumban töltöttem be tisztséget, a pályázatok elbírálásában nem vettem részt.
– Az irodalmi közélet, mint annyi minden más is, nagyon megosztott lett az országban, zavaróan áthatja a politika. Van ma valódi tétje a költészetnek vagy inkább belső ügy lett?
– A költészet – akár akarjuk, akár nem – nemzeti ügy. A szépirodalom egésze is az, különleges, rokontalan anyanyelvünk foglalata, kincsestára. Tehát van tétje ma is a szépirodalomnak és legszemélyesebb, legnagyobb hatású műfajának, a költészetnek.A társadalom pedig mindig megosztott volt, akár beszéltek róla, akár tabu volt említeni is. A demokráciában ez a megosztottság nyilvánosságot kap az elvben egyenjogú társadalmi közösségek, azaz pártok (részek, részérdekek) szabályozott vetélkedése során. Amíg egy társadalmon belül vannak ellenérdekű csoportok, addig a demokrácia megosztottságot jelent. Anno, a „népidemokráciában” – mi, idősebbek, tudjuk – a legerősebb érdekcsoport minden más szerveződést betiltott, csak a kommunista párt létezhetett, többről beszélni, többre gondolni is államellenes bűncselekménynek számított. Azt hiszem, ez természetellenesebb helyzet, mint a több párt rendszer, noha az utóbbival együtt jár a kellemetlen, sokszor gyűlölködésbe torkolló megosztottság. A gyűlölködés súlyos bűn, amely gyakran erőszakot szül, ezért jobb lenne, ha az ellentáborok vetélkedése tárgyilagosabb, keresztényibb, azaz gyűlölet mentes lenne. Sajnos, ez csak vágyálom, nálunk is és a világ más demokráciáiban is. De attól még sem a költészet, sem a szépirodalom, sem maga a szellemi élet nem veszíti el a jelentőségét, nem mondható kizárólag az alkotók személyes ügyének. Az is, de több is annál.
Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító 1943. május 30-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte.1963 óta jelennek meg írásai. A Kilencek költőcsoport tagjaként szerepelt a Nagy László előszavával megjelent, legendássá vált Elérhetetlen föld című antológiában. 1970-ben egyik szerkesztője volt a Kísérlet című irodalmi folyóiratnak, amelynek példányait még megjelenésük előtt a rendőrség elkobozta.Irodalomszervezői munkássága országos, és városi szinten is jelentős. Kezdeményezte az Írók Szakszervezete létrehozását, amelynek 1987 és 2008 között titkára volt. 1989 óta tagja az Írószövetség elnökségének. 1990 óta az Írók Alapítványa és a Széphalom Könyvműhely alapítója és vezetője. 2004 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Irodalmi Tagozat vezetője.
Mezey Katalin Balatonfüredet irodalomszervező munkásságában évtizedeken át kiemelten kezelte és támogatta. Személye hosszú időn keresztül jelentett hidat a város kulturális intézményei és az országos irodalmi társaságok között. Számos balatonfüredi rendezvény, könyvbemutató, irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevője, motorja. A Quasimodo Költőverseny zsűritagja, majd később a kuratórium elnökeként is nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüred, kultúrája nemzetközi szinten is ismertté váljon.
Ünnep és eszmecsere – A magyar kultúra napja Balatonfüreden
A magyar kultúra napja Balatonfüreden idén az ünnep mellett, neves irodalomtörténészek eszmecseréje által, a kultúra és a politika közötti bonyolult kapcsolatot is igyekszik feltárni, mert régóta tudjuk: a kultúra közel sem csak kultúra. A programsorozat január 20-án gálaesttel indul, az Anna Grand Hotel díszes termében Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója mond ünnepi beszédet, majd hagyományosan átadják a város kulturális díját, amelyet Mezey Katalin költő vehet át.
Mezey Katalin az elmúlt évtizedekben sokat tett azért, hogy Balatonfüred kultúrája, irodalmi hagyománya ne csak országosan, de nemzetközi szinten is ismertté váljon. Személye hosszú időn keresztül jelentett hidat a város kulturális intézményei és az országos irodalmi társaságok között. A 33 éve működő Salvatore Quasimodo Közalapítvány elnöke, éveken át volt a Quasimodo Költőverseny zsűritagja. A gálaesten a 25 éves Balatonfüred Néptánc Együttes műsora ad keretet a közös ünneplésnek.
Január 22-én a Kölcsey-szobornál koszorúzást tartanak, majd január 23-án a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban már a kérdéseké lesz a főszerep: mit jelent ma a kultúra, és hogyan viszonyul hozzá a politika?
A kerekasztal-beszélgetés vendégei: Alexa Károly irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, aki elsősorban az eszme- és művelődéstörténeti összefüggésekben jártas elemző, nem mellesleg kedveli a különböző vélemények ütköztetését is. Gróh Gáspár irodalomtörténész, esszéista, a Napút folyóirat alapító főszerkesztője és Kulin Ferenc irodalomtörténész, kritikus, kultúrpolitikai kérdésekben is markáns megszólaló, akinek az irodalom közéleti szerepe áll munkássága középpontjában.
Vajon mit kezd a politika a kultúrával és mit kezdhet a kultúra a politikával? Hol húzódik a határ értékőrzés és beavatkozás között? A Kultúra és politika, kulturális politika című kerekasztal-beszélgetésen három markáns gondolkodó, három különböző nézőpontot képviselő irodalomtörténész vitatja meg, hogyan alakíthatja a hatalom a kulturális teret, és mennyire tud vagy akar erre válaszolni az irodalom. Az esten, amelyet Stamler Ábel vallástudós vezet, a résztvevők könyvei jutányos áron megvásárolhatók.