Mintegy százötven vers érkezett az idei, 34. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A nyolcvan pályázó közül a fődíjat Orosz István Az idő anzikszképei című költeménye érdemelte ki. A Kossuth-díjas grafikusművész, író mellett a különdíjat a Kolozsváron élő Papp Attila Zsolt költő vehette át. A Térey-díjat Palotai Attila kapta. Az irodalmi fesztiválon megemlékeztek Rabindranath Tagore költőről is, aki balatonfüredi gyógyulásának emlékére, éppen száz évvel ezelőtt, 1926-ban ültetett fát a város parti sétányán.
A 34. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartott ünnepséggel kezdődött, majd este az Anna Grand Hotelben rendezték meg a költőverseny díjkiosztóját, amelyen elhangzottak a díjnyertes versek. Orosz István Az idő anzikszképei című fődíjas verse itt olvasható.
Az Olasz Kultúrintézet jóvoltából az estet Scipione Sangiovanni olasz zongoraművész koncertje zárta, ami igazi kuriózum volt, hiszen Vivaldi Négy évszak című hegedűverseny-ciklusát egy szál zongorán adta elő.
Másnap irodalmi matiné keretében az alkotók közreműködésével bemutatták a díjnyertes verseket, Papp Attila Zsolt Egy délfrancia apátságban című verse és Palotai Attila Kvartett című költeménye is elhangzott, majd a Rabindranath Tagore tiszteletére rendezett minikonferencia következett, amelyen dr. Lázár Imre India-kutató, Laki Zoltán filozófus, Stamler Ábel vallástudós és Horváth Róbert vallásfilozófus tartott előadást.
A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.
