Költők és fák – Orosz István nyerte a 34. Quasimodo Költőversenyt

Mintegy százötven vers érkezett az idei, 34. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A nyolcvan pályázó közül a fődíjat Orosz István Az idő anzikszképei című költeménye érdemelte ki. A Kossuth-díjas grafikusművész, író mellett a különdíjat a Kolozsváron élő Papp Attila Zsolt költő veheti majd át. A szeptember 11-12. között zajló irodalmi fesztiválon megemlékeznek Rabindranath Tagore költőről is, aki balatonfüredi gyógyulásának emlékére, éppen száz évvel ezelőtt, 1926-ban ültetett fát a város parti sétányán.

– Ebben az évben nagyon erős mezőnyből válogatott a zsűri. Ezúttal is érkeztek külföldről versek, sőt még egy olasz költő is pályázott. Idén egy minikonferencia keretében megemlékezünk Rabindranath Tagore indiai költőről, aki száz évvel ezelőtti faültetésével nemcsak egy hagyományt teremtett, de a város identitását is alakította. Négy előadás hangzik majd el, más-más szempontból közelítve meg Tagore életművét, sőt Laki Zoltán filozófus Hamvas Béla és Tagore gondolkozásának hasonlóságairól is beszél majd – így Cserép László a Quasimodo Költőverseny alapítója.

A 34. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartott ünnepséggel kezdődik, majd este 18 órakor az Anna Grand Hotelben rendezik meg a költőverseny díjkiosztóját, amelyen először hangzanak el nyilvánosan a díjazott versek. Az Olasz Kultúrintézet jóvoltából az estet Scipione Sangiovanni olasz zongoraművész koncertje zárja, ami igazi kuriózumnak ígérkezik, hiszen Vivaldi Négy évszak című hegedűverseny-ciklusát egy szál zongorán adja majd elő.

Szeptember 12-én, szombaton irodalmi matiné keretében az alkotók közreműködésével bemutatják a díjnyertes verseket, a műveket közlő Tempevölgy folyóirat szeptemberi számát Tóbiás Krisztián főszerkesztő mutatja be.
Majd kezdődik a Rabindranath Tagore tiszteletére rendezett minikonferencia, amelyen dr. Lázár Imre India-kutató, Laki Zoltán filozófus, Stamler Ábel vallástudós és Horváth Róbert vallásfilozófus tart előadást.
A kétnapos rendezvény a Magyar Fordítóházban Költők és fák címmel irodalmi kerti partival zárul. Itt bográcsozással egybekötve Iancu Laura, József Attila-díjas író, költő, Szörényi László, Széchenyi és- József Attila-díjas irodalomtörténész és Vörös István, József Attila-díjas költő beszélget majd Fehér István irodalomtörténész moderálásában.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül, azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.