Könnyű neked Szarvas Józsi

Pustol a hó, avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi címmel láthatott a közönség egyszemélyes előadást az irodalmi szalonban. Szarvas József önmaga történetét adta elő közel két órában. A színész és Bérczes László dramaturg közösen írt egy könyvet, melyet színdarabbá alakítottak. A 2018 nyarán megjelent életregény nyomán készült darabban olyan történetek hangzottak el, melyek fontosak voltak Szarvas József életében.

Egy hatvanéves férfi egy pillanatra megáll, visszanéz, hogy találkozzon önmagával. Találkozzon a tanyasi kisfiúval, a debreceni henteslegénnyel, a Csokonai Színház segédszínészével, a „fekete vonaton” jövő-menő színészhallgatóval, a Vígszínház, Kaposvár, majd az új Nemzeti Színház színészével, a viszáki Tündérkert és Kaszás Attila Pajta Színház gazdájával… Egy pillanatra megáll, aztán indul, folytatja útját.

Képgaléria

Szarvas József Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, az alföldi tanyavilágból érkezett a színészi pályára. Segédszínészként kezdte Debrecenben, harminc évesen diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Vígszínháznak egy évtizeden keresztül volt tagja, majd a kaposvári társulat következett, 2002-től pedig a budapesti Nemzeti Színház. Több játék- és művészfilmben kapott jelentős szerepet, köztük Gothár Péter A részleg című alkotásában. Identitását, mint mondja a Kárpát-medence őshonos gyümölcsfáiból létrehozott Tündérkert és az általa és családja által alapított őrségi pajtaszínház jelenti.