A költészetnek van jövője, ez egyértelmű, a versek mindig fontosak lesznek, mert a személyes megszólalásból sokat tanulhatunk – mondta Mezey Katalin költő, akivel a magyar költészet napja alkalmából Praznovszky Mihály irodalomtörténész beszélgetett. A költő szerint irodalom nélkül nem érdemes élni.
Az est stílszerűen azzal kezdődött, hogy Mezey Katalin felolvasta egyik kedvenc József Attila költeményét a Talán eltűnök hirtelen című versét majd Praznovszky Mihály felolvasott Mezey Katalin Örökség című legutóbbi kötetéből egy József Attila parafrázist.
A beszélgetés során felidézték a Balatonfüredhez több szállal is kötődő költő pályakezdését, aki a hatvanas években a Kilencek költőcsoport tagjaként indult.
– 1963 augusztusában mutattam meg verseimet Nagy Lászlónak, akit nagyon nagyra tartottam, reveláció volt számomra. A hat versemből hármat kiválasztott, ezek meg is jelentek az Élet és Irodalomban, ahol szerkesztő volt. A másik háromról, amelyek nyilván nem tetszettek neki, nem mondott semmit, csak az általa jónak gondolt verseimről beszélgettünk. Ezt a hozzáállást egy életre megtanultam. Elemi érdeklődés volt benne a fiatal költők iránt, nekem pedig meghatározó volt a véleménye – mondta a pályakezdésről Mezey Katalin.
Az esten bemutatták Mezey Katalin eddigi utolsó kötetét, a személyes hangvételű, mégis tágabb közösségi és történelmi dimenziókat is feltáró Örökség című kötetet. A könyv középpontjában az emlékezés, a családi múlt és a nemzedékeken átívelő tapasztalatok állnak. A szerző finom érzékenységgel vizsgálja, mit jelent az örökség: nem csupán tárgyi hagyatékot, hanem szellemi, erkölcsi és érzelmi örökséget is, amely meghatározza az egyén identitását.
Az Örökség fontos kérdéseket vet fel a folytonosságról és a felelősségről: mit viszünk tovább elődeinktől, és mit adunk át a következő generációknak?
Mezey Katalin kötete nemcsak visszatekintés, hanem egyben önreflexió is, amely az olvasót is saját múltjának és értékeinek újragondolására ösztönzi. A hétköznapi életképek, családi történetek által kirajzolódik a 20. századi magyar történelem hatása az egyéni életutakra is, így a személyes emlékek egyben kollektív emlékezetté is válnak.
– Minél távolabb kell lenni a divatoktól, mert azok csak a figyelmet terelik el. A versek mindig fontosak lesznek, mert a személyes megszólalás van bennük. Az élet lényege és értelme a folytatás, a természet léte is a folytonosság – ez az örökség, amit szeretnék átadni – zárta az estet Mezey Katalin.
A beszélgetésről készült videó felvétel itt látható.
Mezey Katalin (Budapest, 1943.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő, prózaíró, műfordító és irodalomszervező. A Kilencek költőcsoport tagjaként a 20. század második felének magyar lírájának meghatározó alakja, valamint a Magyar Művészeti Akadémia és a Széphalom Könyvműhely vezető személyisége. Versei és prózái a nemzeti identitás és a személyes hit közti kapcsolatot kutatják, miközben tanúságot tesznek a 20–21. századi magyar kultúra folytonosságáról.
