Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a rendkívüli műveltsége ellenére az ötvenes-hatvanas években fizikai munkásként dolgozó, saját korában agyonhallgatott, máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára 2000 márciusa óta minden évben megemlékezünk Balatonfüreden.
Az anekdotikus történet szerint valamikor az 50-es években egy jelentős fővárosi könyvtár igazgatót keresett, s az állást nyilvánosan meghirdették. Hamvas barátai biztatására, két évtizedes könyvtáros múltjának és műveltségének tudatában elment ebbe a könyvtárba. Az egyik erőmű építkezéséről érkezett, mészfoltos, elhasznált munkásruhában, s mindjárt miután köszönt az intézet portásának elmondta neki, hogy az álláshirdetés miatt érkezett, s udvariasan megkérdezte, hogy az állást betöltötték-e. A portásnak viszont Hamvasra tekintve csak az jutott eszébe, hogy a nála érdeklődő férfi a saját portaszolgálatos állására gondol, hiszen napokkal azelőtt állt munkába a könyvtár alkalmazásában. Így azt válaszolta Hamvasnak – mit sem tudva arról, hogy az intézet igazgatót is keres – hogy az állást már betöltötték. Hamvas erre megköszönte a szíves tájékoztatást és távozott.
Akár így történt akár nem, mindenesetre a történet szimbolikusan jellemző Hamvas Bélára. A nyilvánosságtól visszavonult, az alkotóerő belső forrásainak élő szellemi emberként nem tartott igényt pozícióra, a kortársak elismerésére. Ezért is fontos, hogy a hálás utókor mindezt bepótolja.
Jóllehet az ókori és középkori keresztény bölcseletnek, a görög antikvitásnak vagy a hinduizmusnak külön-külön voltak Hamvasnál nagyobb filológiai műveltséggel rendelkező tudósai, mégis az ő személyében éledezett Magyarországon ezeknek a hagyományoknak egy különlegesen izzó energiája – egy mélyebb, a személyes látásmódot radikálisan átalakítani képes, értő együttlátása, melyről kijelenthető, sokak szemléletére gyakorolt valóban mély hatást. Sava Babicnak, Hamvas nagyszerű szerb fordítójának egyszer egy idősebb professzor minden irónia, pátosz és fellengzősség nélkül azt mondta, hogy szeretné, ha halála után a sírban párna helyett Hamvas Scientia Sacráját helyeznék a feje alá.
Mert aki megismerte műveit, az általában nem egyszerűen íróként olvassa tovább Hamvas Bélát. Nem az irodalomnak abban az értelmében alkotott, amely egy anyanyelvi közösség nyelvi zsenijeit képviseli maradandónak bizonyult műveken keresztül, melyek szépséggel, morális tanulsággal, az egy nyelvi közösségben élők összetartozásának megerősítésével szolgálnak. A Hamvas-életműre természetesen mindez egyszerre jellemző, ugyanakkor ennél többet is kínál: a személyes szemléletmód radikális átalakítását, a létezés eleven szellemi telítettségének élményét, mely képes lerombolni saját magunk elől is elrejtőző anyagiasságunkat.
A szervezők, a Hamvas Béla Asztaltársaság tíz fős tagsága színvonalas és fáradhatatlan munkájának talán ez a hamvasi energia az egyik hajtóereje. És talán ez a balatonfüredi Hamvas-napok kivételes sikerének oka is. 25 év, 25 hétvégi eseménysorozat, mely a vidéki magyar művelődés mára páratlan hagyományává nőtte ki magát. Ezzel a magából az életműből nyert lendülettel szeretnék az állandó és alkalmi szervezők ápolni, s minél szélesebb körben megismertetni, s az irodalmi kánonban az őt megillető helyre állítani Hamvas Béla szellemi örökségét.
Ezen a helyen meg kell emlékeznünk az említett Sava Babicról is – aki Szőcs Géza mellett – az Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke, és aki a Hamvas-napok programsorozatának vázát egykor elgondolta és annak létrehozásában aktívan részt vett. Író, költő, tudós, a magyar irodalom szerb szerelmese, aki több évtizedes irodalomszervezői, fordítói és oktató munkájának köszönhetően nehezen túlbecsülhető érdemeket szerzett Hamvas Béla itthoni és szerbiai elismertetéséért.
Kívánok Önöknek a szervezők és a magam nevében a hétvégére méltó emlékezést és felemelő találkozást Hamvas Béla ma is élő szellemével és szellemiségével!
Fehér István irodalomtörténész beszéde 2025. márciusában a Hamvas Napokon, a kultikus író emlékfájánál hangzott el.